Az 1910-es években a Dadaizmus jelentős avantgárd művészeti mozgalommá vált, amelynek radikalizmusa megrázta a kortárs művészeti színteret. Ennek az irányzatnak a születése és radikalizmusa több tényezőből eredeztethető.
Először is, az 1910-es években Európában és különösen a háború előtti Németországban egy politikailag és társadalmilag feszült korszak volt. A Dadaizmus művészei úgy érezték, hogy a hagyományos művészeti formák és értékek nem tudják kifejezni a korszak abszurditását és kétségbeesését. Ebben a politikai és társadalmi környezetben a Dadaizmus radikális és provokatív művészeti megközelítése egyfajta lázadást és kritikát fejezett ki a korabeli normák és értékek ellen.
Másodszor, a Dadaizmus a művészetet és az életet összekapcsolta. A mozgalom tagjai úgy gondolták, hogy a művészeti alkotásoknak nemcsak esztétikai értéket kell képviselniük, hanem aktívan részt kell venniük a társadalom és a kultúra alakításában is. A radikális művészeti formák (pl. fotomontázs, ready-made) és az abszurditás (pl. nonszensz költészet) segítették a Dadaizmust abban, hogy szembemegyjen a hagyományos művészeti konvenciókkal és új utakat nyisson meg.
Harmadszor, a Dadaizmus az érzelmek, a humor és az irónia erejét használta fel az értelmezhetetlen és abszurd világ szemléltetésére. A művészek a műveikben gyakran parodizálták a hagyományos kulturális és művészeti értékeket, valamint a társadalom konzervatív normáit. Ez által a Dadaizmus új perspektívákat és gondolatokat hozott az emberek számára, és felváltotta a korábban elfogadott művészeti esztétikákat.
Összességében, az 1910-es évek Dadaizmusa radikális volt, mert új megközelítéseket és formákat hozott a művészetbe, felvetve a kérdést, hogy mi a művészet, miért és hogyan kell alkotni. A Dadaizmus provokatív és lázadó volt a korabeli társadalom és kultúra ellen, valamint a hagyományos művészeti konvenciók ellen. Ez a radikalizmus és provokativitás hozzájárult ahhoz, hogy a Dadaizmus az avantgárd művészet egyik legmeghatározóbb és leginfluensebb irányzatává váljon.