A Dadaizmus a 20. század elején született művészeti mozgalom, amely a konvenciók és a társadalmi normák ellen lázadt. A képzőművészetben is jelentős hatást gyakorolt, és új és provokatív formákat hozott létre.
A Dadaizmus gyökerei a 20. század elején, az első világháború előtti időszakban találhatók. A művészek ebben az időben erőteljesen érezték a társadalmi feszültségeket és a háború borzalmait, és ezt tükrözték műveikben. A dadaisták elutasították a hagyományos művészeti szabályokat és esztétikai értékeket, és az abszurditást, a véletlent és a véletlenszerűséget helyezték előtérbe.
A dadaista művészek gyakran használtak kollázst, amelyben különböző anyagokat és tárgyakat kombináltak, hogy új és meglepő jelentéseket és összefüggéseket teremtsenek. Például Marcel Duchamp „Fountain” című műve egy egyszerű piszoárt ábrázolt, amelyet a művész egy műalkotássá nyilvánított. Ez a provokatív és lázadó cselekedet tökéletesen kifejezte a dadaista gondolkodást.
A dadaista művészek új utakat kerestek a képzőművészetben, és kísérleteztek a különböző expressziós formákkal. Például Kurt Schwitters assemblage művészete, amelyben különböző tárgyakat és anyagokat kombinált, hogy új jelentéseket és értelmezéseket hozzon létre.
A dadaizmus a képzőművészetben is hangsúlyozta a performansz jelentőségét. A művészek gyakran szerveztek színházi előadásokat és performanszokat, amelyekben az abszurditást és az iróniát jelenítették meg. Például Tristan Tzara híresen kaotikus és véletlenszerűen előadott verseket adott elő a dadaista esteken.
A dadaizmus radikális megközelítése és kreatív formázása forradalmasította a képzőművészetet. A művészek szabadabbá váltak a hagyományos szabályoktól, és új és meglepő módon fejezhették ki gondolataikat és érzéseiket. A dadaizmus olyan művészeket is inspirált, akik későbbi műveikben további mélyebb és szélesebb formát mutatnak.